Ázsiai húsos táska

Nem tudom mások hogy vannak ezzel, de nálunk igen gyakori kérdés, hogy mit főzzünk hétvégén ebédre? Elismerem, ez főleg miattam olyan nagy kérdés, mivel nem rajongok a megszokott ételekért. Gyerekkoromban jól megvoltam a hagyományos vasárnap húsleves-rizs/krumpli-rántott hús kombóval, hétköznapokon meg a különböző főzelékekkel esetleg pörköltekkel, de ezt már középiskolában kezdtem kinőni. Mára pedig teljesen elhatalmasodott rajtam az igény, hogy ha lehet minél ritkábban ismétlődjön ugyanaz az étel az étlapunkon. Persze ezt nem olyan egyszerű megoldani, de azért ha lehet igyekszem valami újat kitalálni. Most szombaton ismét valami ázsiai ételre vágytam és darált hús volt itthon, mint lehetséges alapanyag. Kis gondolkodás után a húsos táska mellett döntöttem, bár mint kiderült nincs itthon az a chiliszósz, amit szívesen ennék hozzá. Így öntetként kókusztejes zöldségetkészítettünk, sok mártással. Mivel nem volt itthon wonton-tészta a táskához, azt is el kellett készíteni.
Hozzávalók a tésztához:
  • 25 dkg liszt (fehérliszt, vegyesen fehér és rizsliszt, rizsliszt, ami épp van)
  • 1,2 dl langyosvíz
Tészta elkészítése:
Összekeverjük a lisztet, sót és a vizet. A víz mennyiség a liszttől is függ. A lényeg, hogy egy jó kemény, de nyújtható tésztát kapjunk. Ha begyúrtuk, akkor vékonyra nyújtjuk és körülbelül 9 cm átmérőjű köröket vágunk ki belőle. Tölteléket teszünk a közepébe, a kerületét megnedvesítjük, összecsippentjük az egyik részét, majd harmonikaszerűen felhajtogatjuk a széleit. A végére egy kis batyunk lesz, melyen szépen látszik a hajtogatás vonala.
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 0,5 kg darált hús (marha, sertés, vegyes)
  • 2 gerezd fokhagyma reszelve
  • 4 cm-es gyömbér reszelve
  • fél fej nagyobb hagyma aprítva
  • 1 kk. szójaszósz
  • 2 kk. szezámolaj
  • 2 kk. osztrigaszósz
  • 1 kk. halszósz
  • 1 kk. cukor
A táska elkészítése:
A töltelék összetevőit összekeverjük. A szószok mennyisége nyugodtan variálható ízlés szerint. Igazából kimaradhat a hal és osztrigaszósz, és belekerülhet aprított kínai kel is, így kissé kínaiasabb lesz az eredmény. Szóval amikor elkészült a töltelék, megtöltjük a tésztákat. Kevés olajon 1 percig pirítjuk az alját minden tésztának, majd következik a párolás. Az egyik lehetőség, ha párolóedényben tesszük fel párolódni. Ez egyszerűbb, de kissé tovább tart (30-40 perc). Ha a hús leve kibuggyan a tészta apróbb nyílásain, és már nem porlik a batyu tetején a vastag tészta, akkor jó. A másik a Chili&vanília által javasolt módszer, pirítás után felöntjük a serpenyőt kb. fél centi vastagon vízzel és fedő alatt 8-10 perc alatt készre pároljuk. Vigyázzunk le ne égjen és ne szakadjon szét. Amikor elkészült, fokhagymás-citromos szójaszósszal, chiliszósszal tálaljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..