Haszon kártya a Magyar Vöröskereszt és a TableFree összefogásában

2013.02.06-án a Marriott hotelben került sor a Haszon kártya bejelentésére. Ez egy olyan kártya, melynek megvásárlásával 1 évig 30 (nem is akármilyen) étteremben kaphatunk 20-50% kedvezményt a fogyasztásunkból. Ráadásul a kártya árának 15%-át a TableFree a Magyar Vöröskeresztnek utalja át. Hosszabb távon azt is tervezik, hogy nem csak éttermekben (melyeknek számát is növelni szeretnék), hanem egyéb helyeken is fel lehessen használni. Ha végignézzük a felsorolt éttermeket, igencsak érdemesnek tűnik a kártya megvásárlása. 2-3 látogatás után már vissza is nyerhetjük a befizetett 5000 forintot.

IMG_20130206_111532

A sajtóesemény végén,  a gasztronómia jegyében az étterem séfje együtt “főzött” Kozmann György, olimpikon kenussal. Ez ugyan kimerült abban, hogy a séf által melegített pirítós szeletekre az olimpikon tette fel a konyhában elkészült bruschettát, de ez nem okozott nagy csalódást senkinek, hiszen az étel igazán nagyon finom volt.

IMG_20130206_112615

IMG_20130206_112827

És most lássuk a Vöröskereszt sajtóirodájának közleményét:

Összefog a gasztrovilág a nehéz körülmények között élőkért

Budapest, 2013. február 6. – A TableFree is csatlakozott a Magyar Vöröskereszt támogatóinak körébe. A cég új terméke, a Haszon Kártya segítségével segíti a szervezet humanitárius munkáját. A befolyt adományokból a fedél nélkül élők étkeztetését segíti majd a Vöröskereszt.

A TableFree létrehozta a „Haszon Kártya” elnevezésű kedvezmény kártyáját. Az ezt megvásárlók akár fél áron is fogyaszthatnak a TableFree partneréttermeiben. A kártya jótékony célt is szolgál, hiszen a cég minden kártya megvásárlása után 15% adományt ajánl fel a Magyar Vöröskereszt humanitárius tevékenységének támogatására.

„Izgalmas feladat számunkra a Haszon Kártya fogalmának bevezetése Budapest gasztronómiai piacán”- mondta Alex Van Damme, a TableFree Kft. egyik alapítója. “Büszkék vagyunk arra, hogy a Magyar Vöröskereszt civil partnerként csatlakozott ehhez a programhoz. Így a Haszon Kártya programban szereplő éttermek is részesülhetnek abban az örömben és megtiszteltetésben, hogy hasznos jótékony célokat támogatnak a Magyar Vöröskereszten keresztül, ezzel az ország lakosságát, a helyi közösségeket is segítik – tette hozzá a cégvezető.”

„Nagy öröm számunkra, hogy a számunkra eddig ismeretlen gasztro terület résztvevőit is bevonhatjuk támogatóink körébe” – emelte ki Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója a Marriottban rendezett sajtótájékoztatón, szerdán. „A beérkezett adományokból a fedél nélkül élők étkeztetését segítenénk. Szociális ellátórendszerünk ezen szegmensében, éves szinten mintegy 700 ezer adag étellel segítjük a rászorulókat. Évről-évre egyre magasabb élelmiszerárak mellett kell, hogy gazdálkodjunk, intézményeink egyre nehezebb helyzetben vannak, így minden támogatási lehetőséget meg kell ragadnunk.” – hívta fel a figyelmet a humanitárius szervezet igazgatója.

A szervezők a sajtótájékoztató résztvevőinek több meglepetéssel is készültek. Ott volt Kozmann György olimpikon kenus, aki egy látványos gasztroshow keretében, együtt főzött Harsányi Antallal és Tamás Józseffel, a Marriott konyhafőnökeivel. A sajtótájékoztató résztvevői egy „Haszon Kártyát” kaptak ajándékba.

A Haszon Kártyáról

A Haszon Kártya megvásárlói jelentős kedvezménnyel fogyaszthatnak Budapest több híres és elegáns éttermében. A Kártya ára 5000 Ft, mely egy évre 20-50%-os kedvezményt biztosít a Table Free partneréttermeiben. Ez azt jelenti, hogy a kártya ára a tulajdonosnak akár egy-két étteremlátogatás után megtérül, és egész évben jelentős mértékű megtakarítást érhetnek el a kártya használatával.

A Haszon Kártya programban résztvevő éttermek jelenleg a következők: Takebayashi Restaurant, Central Bistro, Spinoza Café, Marquis de Salade, Chez Daniel, Bistro 181 Provence, Don Leone, Mechwart Bisztro, XO Bistro, Vén Hajó, Tacos Locos, Riso, Peppers Marriott, Paris-Budapest Restaurant, Oleo Pazzo Courtyard Marriott, nU Bisztro, Negro Restaurant, Nádor Magyaros Bor étterem, Margit Kert étterem, Krizia Ristorante, Kaltenberg restaurant, Fuji Japanese restaurant, Café Dorottya, Bocanova Étterem, Chagall Café and Restaurant, Borssó Bisztro, and Café Alibi. Ezek az partnerek Budapest legvonzóbb éttermei között szerepelnek, és a városban található nemzeti konyhák legtöbbjét felvonultatják. A részvételhez az étteremnek legalább 20%-os kedvezményt kell biztosítania, azonban a legtöbb étterem ennél nagyobb kedvezményt ajánlott fel. A résztvevő éttermek promóciós lehetőséget és népszerűségük növekedését remélhetik a TableFree Kft-től a programban való szereplésért cserében.

A Haszon Kártya bevételének egy része a Magyar Vöröskereszthez jut el adományként, amely Magyarország legnagyobb és társadalmilag széles körben elismert civil szervezete.

A TableFree Kft. 2011-ben alakult. Fő weboldala, a tablefree.hu segítségével a vendégek közvetlenül foglalhatnak asztalt több mint 130 budapesti étteremben. A honlap látogatottsága meghaladja az évi 100 000 főt. Facebook oldaluknak 15 000 lájkolója van. A TableFree évente kétszer rendezi meg a népszerű Éttermi Napok rendezvényt.

Bővebb információ:
www.haszonkartya.hu,
www.voroskereszt.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..