Leves ebéd kínai módra

Kis kínai büfé a kőbányai úti kínai piacon. Kívülről nézve nem volt túl bizalomgerjesztő. Balra tőle egy élelmiszer-bolt, jobbra egy kaszinó, majd egy kínai étterem. Belépve egy szűk, hosszúkás helyiségben találtam magam. Az ajtónál mindjárt balra egy kis asztal, jobb oldalon tükör és előtte polc. A hely végén egy pult, melyben a várakozásommal ellentétben nem a megszokott illatos-omlós csirke-zöldséges tészta-takonyleves kínálatot láttam, hanem kacsalábakat, pacalt, zúzát  májat és felismerhetetlen egyéb ételeket. Mindnek barnás-sárgás színe volt.

IMG_20130116_142924

Volt még ott pár kerek tészta-szerű étel is.

IMG_20130116_142916

A pult mellett egy asztalon hatalmas kerek valami, szintén barnás-sárgás színnel, némi eltérő színű mintával. Ez állítólag torta, rizslisztből, szezámmagból és még ki tudja miből. Kaptam belőle kóstolót is. A tésztája kemény és tömör, íze édeskés, bár a torta verziónak ellentmond az, hogy az eltérő színű minták között szalonnadarabot is találtam 🙂

IMG_20130116_142910

Alapvetően azért mentem, hogy kipróbáljam a bo nevű levesüket. Ebből van marhahúsos, sertéshúsos és csirkés is. Mindegyiket lehet többféle tésztával kérni. Már persze ha van. Amikor én voltam, csak rizstészta volt, de nem volt baj. Kértem egy adagot és amíg vártam kinéztem a következő fogásokat.

IMG_20130116_143250

Amikor a levest kihozták odamutattak a pultra, hogy ott találok evőeszközt. És valóban. Persze ha az ember európai módon áll a dologhoz, akkor egy kis nehézséget okoz, hogy az ominózus helyen csak műanyag villa és evőpálcika látható. De ha elővesszük a praktikus keleti gondolkodásunkat rájövünk, hogy egy levest tulajdonképpen meg lehet enni pálcikával is, így ennél maradtam. 🙂

Maga a leves egyébként hatalmas tányérban érkezik, rengeteg lével és benne tészta, kínai kel és marhahús. Ízre kevés benne a keleti, inkább egy jó erős marhahús-leves. Annak viszont kiváló. Aki a csípőset szereti, tehet bele többféle chilipaprika krémet. Már persze ha van még az edényben.

Ha már itt voltam, úgy gondoltam kipróbálok mást is. A különböző lábakt épp nem találtam túl vonzónak, így maradtam a kerek tésztafélénél és egy pálmalevélbe csomagolt valaminál, amiben az eladó szerint rizs és hús van.

IMG_20130116_145635

A kerek tészta valamilyen pirosas színű krémmel (szerintem bab-krémmel) van töltve. Kicsit édeskés, de semmi extra. A “rizseshúsnak” legfőképp pirított rizs íze volt. A hús (sertés) környékén kicsit átvette a hús ízét. Egyéb fűszer ízt nem éreztem.

Összefoglalva elsősorban a leves miatt érdemes ide betérni. A másik két kaja nem volt túl izgalmas. Persze ha az ember veszi a bátorságot (én majd legközelebb 🙂 ) és ki akarja próbálni az egyéb, kínai jellegű ételeket, akkor is jó hely lehet. Én mindenesetre jövök még 🙂

Az alábbi térképen megjelöltem a helyet. Fontos, hogy az utca felőli oldalon van és nem az udvarban.


Nagyobb térképre váltás


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..