Provence-i hangulat a budai hegyek lábánál

A Lucullus BT és a TableFree.hu étterembemutató projektje keretében ezúttal a francia, azon belül a provence-i konyhával ismerkedhettünk meg. A Hidegkúti úton található a Café Provence Bistro, ahol hangulatos környezetben étkezhetünk és pihenhetünk, sőt ha akarunk pétanque-ot is játszhatunk. A gyerekes családokról is gondoskodtak. Van különterem gyerekesek számára játékokkal, a kertben pedig mászókát, hintát, csúszdát is találunk.

A tulajdonosok, Szerdahelyi Gábor és Gabriella korábban New Yorkban vezettek francia bisztrót, mely közel 30 évig működött sikeresen. Mikor hazatértek Magyarországra úgy érezték, hogy hiányzik innen egy bisztró :-). Megvettek egy budai villát, melyet először lebontani akartak, de végül úgy döntöttek, hogy inkább felújítják és kibővítik. Ebből lett a Café Provence. Hangulatos belső berendezéssel, rusztikus falakkal, régi, felújított illetve új bútorokkal. A pincérek udvariasak és jól tájékozottak az ételek elkészítését illetően.

Most lássuk a vacsorát részletesen. A menü a következő volt:

Vendégváróként érkezéskor pezsgővel kínáltak minket, melyet a hétvégi szüretből beszerzett piros musttal dobtak fel. A vacsorához italként házi limonádét (úgy látszik, ez most a divat) kaptunk, de nem akármilyet. Színe enyhén piros (a ribizli színezi meg), tetején rengeteg citrom, lime, ribizli, narancs és menta úszott. Ízre kicsit édeskés, enyhén szénsavas.

Előételként a lazac krém négyzetes kenyérszelet tetején díszelgett. Enyhén kapros ízzel, tejföl, kaviár, kaporlevél díszítéssel. A kapor és a hal nagyon jól összeillettek.

Következett a tapas kóstoló. Az étterem többféle tapast is kínál, időről időre cserélgetve a lehetőségeket, az igényeknek megfelelően. Mi most hat verziót próbáltunk ki, melyek hármas csoportokban kerültek elénk. Hozzá házilag sütött (elősütött kenyérből) fehér és barnakenyeret kaptunk.

 A mediterrán tapenad darált olívabogyóból és zöldfűszerből áll, olajjal keverve. Ízében az olíva dominál, nagyon kellemes.

céklával-gyömbérrel marinált lazacon inkább a lazac íz érződik, némi föld ízzel keverve (gondolom a cékla miatt). A gyömbér nem igazán kivehető, viszont a színe gyönyörű piros-fehér csíkos.
provence-i pácolt feta olívás, zöldfűszeres fetasajt, szárított paradicsommal. Lágy, krémes állagú és kellemes ízű.

házi füstölt libamellen én kevéssé éreztem a füstöt, de a lágy, puha hús remekül illett a hozzá kapott birsalma chutney-hoz.

toulouse-i csigaragu fokhagymás, petrezselymes ételköltemény volt. Még akik idegenkedtek a csigától, azok is szívesen ették.
A végére maradt a legjobb, a provence-i garnéla.. Íze lágy, selymes, érződik a garnéla enyhén édeskés íze és a paradicsomé.
A főétel őszi szárnyas variációja a fürj volt, májas töltelékkel. Hozzá a vékonyra szeletelt krumplikból, sajtkrémmel (?) összeragasztott, rozmaringgal fűszerezett téglatest alakú köret, tetején kacsamáj, roppanósra, mégis omlósan puhára elkészítve. Kiegészítésként kacsamell roséra sütve, házi birsalma-szilva chutneyval. Az egészből a legjobb a máj volt a krumplival. A fürj maga puha, inkább a saját íze érződik, kiegészítve a töltelékkel.

A főételt befejezve már senki nem volt éhes. Ekkor érkezett a desszert variáció. Mindenki háromféle édességet kapott, de nem egyformákat. Különböző sütik, torták, krémek váltakoztak a tányérokon, felsorakoztatva az étterem teljes kínálatát. Volt köztük macaron csokis, lime-os, karamellás és málnás ízben. Házi készítés, nagyon jól sikerült.

Az angol kenyérpuding volt a legkevésbé édes. A csokikrém kellemes étcsokis ízt adott. A francia csokoládétorta alján csokikrém, tetején sajtkrém. Az összhatás egyszerűen lenyűgöző!

Összefoglalva a vacsora nagyon finom volt. Elegáns tálalás, remek ízek. A hely hangulata is kitűnő, nem is szólva a filozófiáról, amit képviselnek. A gyerekbarát berendezés, a hétvégi korai nyitást, amikor már reggelizni is betérhetnek a vendégek. A chutney-k, desszertek egy részének alapanyaga a kertben terem. Van birsalma, szilva és cseresznyefa, mely kiszolgálja az igényeket. A teraszon cserepekben zöldfűszerek teremnek, friss alapanyaggal látva el a konyhát. A felszolgálás alapelvét jól jellemzi Gabriella következő mondata: “mi nem csak kitesszük s sütit, hanem tálaljuk”. Az étlap is mindig az évszakoknak és az igényeknek megfelelően alakul. Egyszóval olyan hely, ahova érdemes betérni, ha jó hangulatban jó ételt szeretnénk enni.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..