Tortilla chips paradicsomos mártogatóssal

Gyorsan elkészíthető rágcsálnivaló tévézéshez, beszélgetéshez. Ha magunk készítjük, legalább nem tartalmaz tartósítószert és egyéb mesterséges anyagokat. 🙂

Hozzávalók a chipshez:

  • rétesliszt
  • kukoricadara
  • víz
  • olaj

A lisztből és a darából (nagyjából azonos arányban) vízzel és egy kevés olajjal kemény tésztát gyúrunk Figyeljünk arra, hogy a só se maradjon ki belőle. Tépjünk le belőle egy darabot, nyújtsuk ki egészen laposra és vágjunk belőle kis háromszögeket. Ezeket forró olajban mindkét oldalán gyorsan süssük ki, hogy ropogós legyen. Addig folytatjuk, míg az egész el nem fogy.

Hozzávalók a paradicsommártáshoz:

  • 0,5 kg paradicsom hámozva és kockázva
  • 2 fej hagyma apróra vágva
  • pár szem római kömény
  • pár szem édeskömény
  • 3-4 szelet gyömbér apróra vágva vagy őrölt gyömbér
  • paradicsompüré
  • őrölt koriander
  • garam masala
  • kurkuma
  • chilipor
  • cukor

Az apróra vágott hagymát kevés olajon barnára dinszteljük (kb. 10 perc). A vége előtt 2 perccel beleszórjuk a köménymagokat. Utána hozzáadjuk a koriandert, gyömbért, garam masalát, kurkumát és chilit. 1-2 percig még sütjük, majd beleszórjuk a paradicsomokot. Ezeket addig sütjük, míg alaposan szétfőnek. Beletesszük a paradicsompürét és 2-3 kk cukrot is. Az egészet sűrűre főzzük, beállítjuk az ízeket, majd levesszük a tűzről és tálaljuk.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..