Az egyik kedvenc levesem a vietnami vagy thai éttermekben az erős-savanyú leves. Egy-egy éttermi látogatás után napokig ilyet kívántam enni reggel-délben-este. De hát amíg nem nyerem meg a lottó főnyereményt, vagy nem sikerül örökölnöm egy általam eddig nem ismert milliomos rokontól, addig nem tudok szakácsot tartani, aki azt főz, amit kérek. 🙁 Az egyik alkalommal aztán megerőltettem az agyamat és rájöttem, hogy tanultam én ilyesmit főzni Sao mestertől. A receptet persze lusta voltam előkeresni, de nagy vonalakban emlékszem rá, a többit pedig az íz-memóriámra bíztam. Lehet, hogy az eredeti szakácsok csúnyán néznének rám, de nekem bejött. Íme:

A wokba töltök kb. 2 liter vizet. Elkezdem melegíteni és amikor meleg beleteszem a chilit (hosszában kettévágva), galangát és a citromfüvet. Amikor az illóolajak felszabadulnak, következik a leveskocka (elhagyható, de nem baj ha van). Ha feloldódott mehet bele a halszósz (kb. 1 ek), osztrigaszósz (kb. 2 ek) és 1 ek. cukor. Általában ezután teszem bele a húst.  Mikor már félig megfőtt mehet a zöldség. Mindegyiket kb. 1×1 cm-esre vágom és csak annyira főzzük meg, hogy ne legyen teljesen nyers, de ropogós maradjon. A végén szoktam a lime levével beállítani a savanyúságát. Díszítésnek szórunk bele centisre vágott újhagyma-szárat.

A fenti mennyiségi megjelölés csak körülbelül érvényes, ízlés alapján lehet igazítani. Számomra akkor jó, ha közepesen csíp, érződik a thai citromnád speciális íze és kissé savanyú.

A hússal nem kell órákat főzni csak annyira, hogy ne maradjon nyers. Mivel minden kicsire van vágva (vagy gyárilag az :-)), gyorsan megfő.

A zöldség-összeállítás is tetszőleges, mehet bele amit talál az ember. A legtöbb ilyen levesben amit étteremben ettem ezek a zöldségek voltak. De előfordult már fafüle gomba is, esetleg nem volt illatos gomba (pedig azt nagyon szeretem 🙂 ). A vastag húsú paprikák főleg a “színét adják”, ez is elmaradhat, ha nincs. Én ettem már hallal, tenger gyümölcseivel, csirkével, marhával, királyrákkal. Az összetétel mindig hasonló volt.