A Kodály Körönd szomszédságában, valaha jobb napokat látott házak között található a Chez Daniel nevű lakás-étterem. Egy régi bérház földszinti helyiségeit, pincét és az udvart öleli magába. Nem végeztek nagyobb átalakítást, a szobák maradtak szobának, éppen csak bekerült egy rakás asztal, szék. A falon tükör, képek, polcok (rengeteg kakassal), néhol egy-két szekrény. A belső udvaron féltető, kút, növények, vízcsobogás. Teljesen családias a hangulat.
A tulajdonos és főszakács Daniel Labrosse Franciaországból származik és magyar születésű feleségével vezetik az éttermet. Az ételek a francia ízvilágot tükrözik, de elsősorban hazai beszerzésű alapanyagokból dolgoznak.
Itt került sor a Lucullus következő francia vacsorájára. A vacsora-étlapon 5 fogás szerepelt, de járt hozzá egy meglepetés elő-előétel is. Egyszerre 20-30 főre ugyanazt az ételsort elkészíteni nem is olyan egyszerű és gyors, így két fogás között bőven volt időnk emészteni (mintha csak Philippnél vacsoráztunk volna :-)) Az ételek tálalására is igyekeztek nagy hangsúlyt fektetni.
Lássuk hát a menüt. Mint említettem kaptunk egy meglepetés előételt. A nevét még most sem tudom, de állítólag vadgomba-hab volt az alapja. Ízére nézve az enyhe savanykás ízen kívül nem sok érződött. Ha nem mondják talán sose jövök rá, hogy gomba van benne. A krém kis pirítóson tálalva, spárgával érkezett. A spárga gondolom annak is köszönhető, hogy az étteremben most van a spárga-hét (hónap?), sokféle ételt kínálnak belőle.
Az előre bejelentett előétel a “Spárgaduó tejszínes kagylóval“. Először az “illata” ért el bennünket, de ezt nem mondanám kellemesnek. Inkább büdös volt 🙁 Kétféle kagyló volt a tányéron, köztük főtt spárga, fehér krém és dísznek snidling. Némelyik kagyló nem nyílt ki. A kinézet egész jó volt, de az íz az semmilyen. Igazi japán felfogás szerint készült: mindennek a saját ízét kell érezni és nem elrontani mással. Hát a kagylónak valóban kagyló íze volt, egyik puha a másik rágós, a spárgának is saját íze (azaz semmilyen 🙁 ), ezen a mártás sem tudott javítani, ő is csatlakozott a semleges ízűek csapatához.
Ezen bevezető után egy kissé félve néztünk a továbbiak elé, mind íz, mind mennyiség tekintetében. És itt állt be egy gyökeres fordulat a menüben. Az első főétel ““Bourride” (tengeri halfilé bouillabaisse módra), mediterrán mártás és hordóburgonya” egy leves-csészében és egy kiegészítő tálkában érkezett. A csészében egy tengeri halból készített sűrű halászlé volt. Burgonya is főtt benne. Ízre a hazai halászlékhez hasonló. A kis tálkában pedig krumplis-fokhagymás majonéz volt. Ezt kellet rátenni a kanálra, majd belemeríteni a lébe és úgy megenni. Az érzés mennyei! Miután megettem a magamét és a pároménak a maradékát (ő nem szereti a halat), kezdtem bizakodni. Lehet, hogy nem is lesz olyan rossz vége ennek a napnak!
Két főétel közé bekerült egy “Citrom-mandarin-menta sorbet“, hogy az ízeket leöblíthessük vele. Kicsit megolvadt, mire elénk került, de nagyon finom volt, mindössze két hibával. Egyrészt kevés volt, másrészt mandarin likőrt tartalmazott, ami ugyan nagyon jó volt gasztronómiai szempontból, de a kocsival való hazajutást rizikóssá tette 🙂
A fő-fő fogás (melyet Gábor sokat reklámozott 🙂 ) a “Roston csirkemell Tokaji mártással, friss kakukkfű szállal” egy nagy lapos tányéron kapott helyet. Puhára és szaftosra sült csirkemell szeletek (szerencsére bőrével együtt) mellett és a tetején aranysárga mártás csillogott sárga szőlőszemek társaságában. Köretként zöldfűszerekkel (vagy valamilyen zöld színű zöldséggel) kevert krumplipürét kaptunk (nekem kicsit sótlan). A mártás édes volt, pikáns ízzel és nagyon jól illett a húshoz.
A desszert választható volt: “Epres framboise mentalevéllel” vagy “kecskesajt-toast zöldsalátával“. Na ilyenkor (is 🙂 ) nagy előny, ha az ember nem egyedül megy vacsorázni. ki lehet próbálni mind a két lehetőséget. Én választottam a kecskesajtot, feleségem a tortát. A sajt kis pirítósokon érkezett, sajtkrémként elkészítve. Középen sokféle saláta levél, leöntve olívaolajjal és sóval. A saláta a keserűbb fajta volt, de az olaj-só duó nagyon jól javított ezen. A krém pedig nagyon kellemes volt.
A torta kis kerek piskóta (?) volt megsütve, rajta eper-darabok és édes krém. Körülötte vanília öntet. Ez is finom volt, bár a tészta széle elég kemény, vágáskor (csak villa állt rendelkezésre) simán megpróbált megszökni az aktuális darab 🙂
Ennyit a vacsoráról. Az italokról érdemes még szólni pár szót. A hagyományos felhozatalon túl lehet kapni szódát régi típusú szódásüvegben (tényleg üveg!), literes kiszerelésben, vagy például házi készítésű limonádét literes kancsóban. Ebben van citromlé, citromfű, citromkarika és (gondolom az évszak jegyében) bodzavirág is. Ez remekül kiérződik belőle és sokat dob a design-on is.
Összességében végül azt mondanám, hogy nagyon jóra sikeredett ez a vacsora is. A kezdet nem volt fényes, de a továbbiak ezt javították. Mindenképp megpróbálok visszatérni és más ételeket is kipróbálni. Gábor Philipphez hasonlította Danielt. Őszintén szólva úgy érzem, ez még nem éri el azt a szintet se forma, se íz tekintetében, de az irány valóban jó és még minden lehetséges.