Végre sikerült eljutnom ebbe a büfébe is. Nem volt egyszerű megtalálni, de végül 2,5 kör piacjárás után az orrom vezetett a célba. Persze ez a körséta felért egy szociológiai tanulmánnyal. Vannak itt mindenféle népek távol és közel-keletről és persze a hazai kisebbség is jelentős számban képviselteti magát. Mindenki mással foglalkozik (már persze az árusításon kívül). A hazaiak inkább kártyáznak, a távol-keletiek valamilyen táblás játékkal játszanak, az arabok pedig a gyrososnál tömörülnek 🙂
Mivel elegáns helyről érkeztem, kissé túlöltözött voltam (öltöny, nyakkendő), de ezen senki nem akadt fenn. Sőt kaptam remek üzleti ajánlatokat is 🙂
Hogy milyen egy étterem itt? Az egész piac olyan számomra, amilyennek a dél-afrikai vagy brazíliai bádog-városokat képzelem. Szedett-vedett konténerekből, alkalmi fa és fém építő elemekből, fóliákból tákolt üzletek között girbe-gurba sikátorok haladnak. Néha elágaznak, néha zsákutcában végződnek. Nos, egy ilyen helyen az étteremben sem várható légkondi és öltönyös pincér. 🙂 A konyha egy viszonylag stabil konténernek/háznak tűnt, mely oldalt és elől kiegészül egy túlnyúló tetővel és átlátszó nylon ponyvából készült az előfala. Az első részen van az étterem,. melyet néhány sörpad tesz felismerhetővé, oldalt pedig egy üzlet, ahol mindenféle keleti élelmiszert lehet kapni. Persze nem érdemes itt vásárolni, mivel tőle balra van még kettő hasonló hely, gyakorlatilag azonos kínálattal, de jóval olcsóbban.
Szóval már messziről éreztem az ételek illatát, de amikor beléptem valami kevéssé jó szag csapott meg. Persze nem elijesztő, de nem is az az igazi 🙂 A konyha külső falán képeken szemléltetik a választható ételeket. Ebből sikerült kiválasztanom a kíván pho bo-t. Maga a rendelés érdekesebb volt. Az elől álló hölgyet nem érdekelte mit is akarok, helyette hátulról a tűzhely mellől kérdezte meg valaki, mit rendelnék. Közöltem vele (jó hangosan, hogy hallja) az óhajom, majd leültem egy sörpadra, nem messze a kiszolgáló-pult előtti sarokban kartonlapokon, zacskóban felhalmozott sertéscsont-csomagoktól.
Kb. 5 perc múlva érkezett a leves egy hatalmas, díszes tálban. Kiválasztottam az evőeszköz-tartóból egy csomagolt evőpálcikát (fő a higiénia – a többség csomagolás nélkül volt). A már megszokott módon először kiettem a sűrűjét, utána megittam a levét. Nem lehet panaszkodni a mennyiségre. Volt vagy fél kiló tészta benne, 1,5 liter lé és egy csomó, vékonyra szeletelt marhahús. Az íze egyszerűen elmesélhetetlen. Nem volt túl intenzív a keleti fűszer, de nem is csak a húsleves íz volt benne. Kellemes húsleves, enyhe keleties ízzel. Tiszta, átlátszó lével, puha hússal, sok zölddel és pár karika vöröshagymával.
Akinek sikerül legyőznie az idegenkedését az ilyen helyektől és persze az európai ember tisztaság-mániáját, annak feltétlenül ki kell próbálnia a helyet. A látszat és a minőség (legalábbis ami a levest illeti) szöges ellentétben állnak egymással.