A Lucullus kilencedik születésnapját is a megszokott helyen, Wang mester Gizella úti éttermében ünnepeltük. Ez mindig nagy sikerű rendezvény, ezúttal is megtelt az étterem, mind a három estén.

Kihasználva a nagy érdeklődést, Gábor idén ajándékgyűjtést is szervezett a Mikulásgyár számára (Eagles, az Emberkert, az MX TV, a NewWaveFM és a Bevezetem összefogásában). Már a második napra is sok ajándék gyűlt össze mind a vacsoravendégek, mind a Lucullus együttműködő partnereinek jóvoltából.

És most nézzük a vacsorát. Már előzetesen azzal biztattak minket, hogy felkerült az étlapra néhány új fogás is, így kíváncsian ültünk asztalhoz. Italban szerencsére itt van választék a kínai készítményekből is. Én a magam részéről nagyon szeretem a szilva és lichi likőröket, de nagyon finom (és nem gyenge) a rózsapálinka is. Teából ezúttal a jázmint választottam. Ez mindig kancsóban érkezik, frissen beáztatott füvekkel.

Nézzük hát a menüt:

Elsőként a leves érkezett nagy kondérban. A leves a kínai konyhában (legalábbis amit idehaza megpróbáltam) egy elég érdekes dolog. Az egy csípős-savanyú levesen kívül mindegyik nagyon gyenge. Hiába fő benne egy csomó minden, az íze nem erős (vagy nem is benne fő?). Ez a jégcsap-leves is, egy enyhe húsleves volt, többféle zöldséggel. Nem rossz, de engem annyira nem lelkesít. Persze a későbbi csípős falatokhoz enyhítő italként nagyon jó. 🙂

Ezután sorban jöttek az ételek. Az elején még nem működött az, hogy egyszerre több tál legyen az asztalon, de aztán “belejöttek” a pincérek. A rizst azért hiányoltam a listáról. Csak valamikor a közepén érkezett a zöldséges rizs, addig valahogy nem, pedig egyik-másik szószos ételhez jól jött volna. Elég lett volna egy sima is. A sorrendet már nem tudom, a lista alapján haladva nézzük végig egyenként a fogásokat.

A kínai tavaszi tekercs a szokásos káposztás töltelékkel, és valamilyen paradicsomosnak tűnő szósszal érkezett. Bemelegítésnek egész jó volt.

A húsos táska minden ilyen vacsora része. Finom tésztában, gyömbéres-húsos töltelékkel, puhára párolva, csípős szezámos szójaszószba mártva egyszerűen fantasztikus.

A sertésfül-csirkeláb kombó kicsit bizarr a mai átlagembernek. Sok benne a porcogó és bőr. Más meg nincs is benne 🙂 De egyébként jó ízű, bár nagyon csíp, még a zöldség is.

A kedvencem a koi shui fei pian. Sajnos a receptjét eddig nem sikerült megtudnom. Hideg, szezámos-chilis-korianderes-szójababos szószban pacal, szív, nyelv szeletek úszkálnak. A leve első osztályú ízesítő. Ha már nincs benne hús, a levét a rizsre öntve egyszerű, de nagyszerű ebédet készíthet magának az ember.

A zellersaláta a másik nagy kedvenc ezeken a vacsorákon. Nem tudom, hogyan készítenek ilyen hosszú cérnaszerű csíkokat belőle és hogy tudják ilyen ropogósra csinálni, de szerencsére sikerül nekik. Alatta szójaszószos lé úszkál, ízesítésnek.

Másik elmaradhatatlan étel a fafüle-gomba saláta. Sok gomba, jó ízesítés. Szinte mindig bejön 🙂

Új étel a házi ötkincs csülök. Nagy kondér, kicsit sűrűbb lében úszkálnak a puhára főzött csülök-darabkák, illatos gomba és mintázott bambuszdarabkák társaságában. Ízre kicsit szójás, édeskés, nem túl intenzív. Jó, de nem kimagasló.

A zöldhagymás kacsára sem emlékszem korábbról. Alul kacsa, jól megsütve (ropogós bőr, puha hús, szóval minden, ami kell a kacsához 🙂 ), tetején rengeteg hagyma és egyéb zöldek. Hipp-hopp elfogyott, ami gondolom jól jelzi a minőséget. 🙂

A jo cai is rendszeres szereplő. Én kevéssé kedvelem. Kínai káposzta párolva és talán ízesítve, de akkor az nem jön át nekem. Puhára párolt zöld izé, de a csípést semlegesíteni ez is tökéletes.

Wang mester pirított tésztája új elem, eddig mindig a zöldséges pirított tészta volt a listán. Az valamivel fokhagymásabb és nincs rajta hús. De ami a legfontosabb mindkettőben, az a helyben készült tészta. Rajta a zöldség és a hús, összepirítva wokban — mennyei 🙂

Rákocskák Ge-sahn módra szintén új elem. A rák puhára sütve, érdekes, de nagyon finom ízzel, kitin bundájába teljesen felöltözve. Van, aki megette ezt is, mondván jól megsült, én inkább bajlódtam a vetkőztetéssel 🙂 Mellé zöldség, rengeteg chili paprika és mogyoró járt. Ez is egy ismétlésre váró étel!

Ismét egy törzs-elem, a pekingi sertéscsíkok. A remek pekingi szószban puhára sütött hús-csíkokat beletöltjük a kis kínai palacsintába, rátesszük a csíkozott uborkát és a szintén hosszúkásra vágott póréhagymát, az egészet feltekerjük, megesszük és nem győzünk betelni vele 🙂

A thai édes chilis csirkecombdarabkák sok zöldpaprikával, chilivel készültek. Ennek megfelelően csíptek is rendesen. A hús puha, de annyira nagy extrának ezt sem éreztem.

A legmegosztóbb új étel a házi tofu-sertés variáció volt. 90%-ban nem jött be az embereknek. Nekem történetesen nem volt nagy bajom vele, de nem is ragadott annyira magával. A sült tofu valahogy ritkán lesz igazán jó. Ez pedig szójás szószban sült a sertéshússal együtt.

A desszertek előtt még megtekinthettük a ház speciális tésztakészítő bemutatóját ahol láthattuk, hogyan készülnek az ételekben felhasznált különböző tésztaformák.

Levezetésnek, az ízlelőbimbók megnyugtatására először almát és narancsot kaptunk. Ezután következett a már hagyományos szezámmagos gombóc. Egy nagy tálban úszkálnak a tésztagombócok, enyhén áttetszik rajtuk a bennük található sötét színű töltelék. Ettől kicsit olyan, mintha szemek úszkálnának a lében (tiszta Indiana Jones 🙂 ). Amikor az ember megkóstolja, még bizarrabb érzés. A gombóc nyúlik, csúszik, az egyik fele már a gyomorban emésztődik, miközben a másikat még rágjuk 🙂 De a töltelék, ami állítólag pirított szezámmag (erősen hasonlít az íze a mákra) ellensúlyozza a hátborzongató tulajdonságait. Én akármennyit meg tudnék enni belőle.

Mivel születésnapon voltunk, a befejező fogás természetesen torta volt. Ismét Király Anita készítette a gyömbéres-karamellás habos csodát. Nekem az íze kicsit gyenge volt, de azért meg lehetett enni 🙂 Nem egy ember többel is megbirkózott.

Összefoglalva a vacsora remekül sikerült, a pincérek ismét jól vizsgáztak szervezésből, a szakácsokkal is elégedettek lehettünk. Ide is érdemes visszatérni.